Termékek: 277

Milyen méretet keresel?

Megjelenítjük az általad kiválasztott méretben elérhető termékeket.

35
36
37
38
39
40
41
Verziószám megjelenítése

Eva Minge női cipők – tökéletes részletek és kiváló minőségű kidolgozás

Az Eva Minge márka 1989-ben jött létre Nyugat-Lengyelországban, Pszczew kisvárosában, ahol a cég székhelye is található. Eva Minge 1994 óta foglalkozik ruhák, kiegészítők és cipők tervezésével, a saját nevével fémjelzett brand égisze alatt. A női Eva Minge cipő kollekció sport, üzlet, koktél, este és csúcsdivat kategóriákra bontható. Eva Minge számos eredményt tudhat magáénak, a párizsi és a New York-i divatheteken is bemutatta szortimentjét. 2003-ban ő volt az első lengyel nő, aki prezentálhatta projektjeit a Spanyol lépcsőn, a római Donna Sotto le Stelle kiállításon. Öt évvel később a Cannes-i Filmfesztiválon debütált. Aki követi ennek a lengyel hölgynek a dizájnjait, azt gondolhatja, hogy Minge tervei túl merészek, extravagánsak és rendkívül gazdagon díszítettek egy átlagember számára. Talán, de korábban nem is volt lehetőség Eva Minge cipőket forgalmazni. Most már viszont van, és az ecipo.hu kínálatában szerepel is a márka. Érdemes egy pillantást vetni rájuk, mert nagyon luxusnak és exkluzívnak tűnnek, tökéletes részletek és kiváló minőségű kidolgozottság jellemzi őket.

Eva Minge női téli csizma – meleg és strapabíró, tökéletes az őszi és téli szezonra

Az Eva Minge cipőkre sok mindent lehet mondani, de azt, hogy unalmas, biztosan nem. A nyugodt stílusú, időtálló, kényelmes és konzervatív cipőket kereső nők rossz címre érkeztek. Az Eva Minge cipő szokatlan attitűdökkel rendelkezik, ugyanakkor tökéletesen megtervezett és semmiképpen sem eltúlzott. Nem hiányzik belőlük a kifejezőkészség, az agresszivitás, de a klasszis sem. Ha már felfedeztük a márka kínálatát az ecipo.hu portálon, láthatjuk, hogy a tervező kedvenc modellje egyértelműen a magassarkú női Eva Minge bőrcipő modellek, és nem ritkák az ultramagas kaliberek sem. A fekete fűzős női Eva Minge bokacsizma tökéletesen kiemeli viselője kifejező karakterét. Még ha az öltözet többi része visszafogott is, mondjuk ceruzaszoknyából és fehér blúzból áll, a kifejező cipők egyértelmű üzenetet továbbítanak: jobb, ha nem vacakolsz ezzel a hölggyel. Az Eva Minge magassarkú cipellők nagyszerű arányokkal és meglepő részletekkel rendelkeznek – velúrborítás, masni, fémhegy, bőr textúra, szegecsek. Még a klasszikus velúr fekete sarkú cipők is szexisebben néznek ki, mint más márkák modelljei. Nem kell más, mint egy kis fekete ruha és egy láncos kézitáska, és már kész is az univerzális stílus a bulikhoz. De az Eva Minge cipők kínálatában szerepel a női Eva Minge téli csizma pompás repertoárja, és a gyűjteményben ritkán látott árnyalatokra is rábukkanhatunk: halványlila, narancssárga, akvamarin, galambszürke, kanárisárga. Felkeltettük az érdeklődésed? Annyit mondhatunk, hogy ez a márka bizony megér egy misét!

Eva Minge női bőrcipő – univerzális lábbeli, amely a legtöbb stílushoz passzol

A kollekció másik végletében a női Eva Minge tornacipő kollekció áll, amely bájos és elbűvölő cukorka bőrszínekkel, boka felsőrésszel és további érdekes nüánszokkal lep meg. Aki úgy gondolja, hogy a sneakerekbe több őrületet kellene fektetni, szintén elégedett lesz az Eva Minge választékkal, és kiélheti magát az állatmintás textúrabetétekkel, jetekkel és a divatos öntött gumitalppal ellátott modellekkel. Bátran viselhetők joggingokkal, pulcsikkal, de farmerdzsekivel kombinált midi ruhákkal is. A tervezőnő kezéből kikerülő tornacipők a sport és az elegancia ötvözetei – a nyolc centis éktalp optikailag meghosszabbítja a sziluettet, a dekoratív bőrrojtok pedig sportos eleganciát adnak a stílusnak. A kollekció csúcspontja a díszes, színes gyöngyös szandálok és fűzős pumpák, amelyekben minden nő primadonnának érezheti magát. Az Eva Minge cipő merész, friss és az aktuális trendekre adott válasz.

Eva Minge női cipők – gyakran ismételt kérdések

Eva Minge női cipők – hol lehet vásárolni ebből a márkából?

Az Eva Minge női cipők is megtalálhatóak az ecipo.hu kínálatában, hiszen a brand rögtön reagál a piac igényeire, és a nagy érdeklődésnek örvendő kollekciók rögtön bekerülnek a rendkívül széles választékkal rendelkező online shopba.

Eva Minge női téli cipő – hogyan válasszunk megfelelő méretet?

Próbáld ki az ecipo.hu sajátfejlesztésű esize.me mobilalkalmazását, amely kertelés nélkül megmondja, hogy melyik méret mellett tedd le a voksodat.