Boss
Hugo Boss cipő – stílusos és kényelmes választás a mindennapokra és a munkához
Sok napjainkban már ikonnak számító ruhadarabot és cipőt a második világháborús katonai egyenruháknak köszönhetünk. Ezek alól a Hugo Boss által tervezett ruhák és lábbelik sem kivételek. Ráadásul pontosan ez az oka annak, hogy egyszerre elegáns és kényelmes darabokat kínálnak, tehát mindenképp érdemes kicsit megismerkedni az előtörténetével. A Hugo Boss katonai egyenruha tervezőként vált igazán ismertté, habár az 1924-ben alapult vállalkozás eredetileg ruhagyárként funkcionált, ahol mindenféle ruhadarabot legyártottak kvázi tömegtermelésben. A cég sok válságot megélt, ám végül igazi stabilitást és népszerűséget kapott a német állami egyenruha-megrendelések kapcsán. Nem titok, hogy a Hugo Boss hírnevét a német Nemzetszocialista Párt által rendelt egyenruhák alapozták meg. Ez abban az időben tulajdonképpen szükséges lépés volt, hiszen a kezdődő válság, illetve a növekvő háborús feszültség miatt szinte kizárólag a hadsereghez köthető megrendelésekkel tudta magát a vállalkozás fenntartani. A háborús idők azt hozták el a gyár számára, hogy olyan katonai ruházatot állítsanak elő, amely kényelmes, mégis megfelelő stílusossággal képviseli a hadsereget. A vészterhes időszak után nem véletlenül állt rá a márka elsősorban a férfi öltönyök gyártására. Azonban mára már nők számára is ugyanúgy gyártanak ruházatot. A katonai vonal a mai napig visszaköszön a márka modelljeiben. Ezért a Hugo Boss cipők, ruhák és kiegészítők teljességgel alkalmasak a félelegáns és a kifogástalan elegancia megtestesítésére alkalmakkor is, valamint a mindennapi hétköznapi viseletben egyaránt.
Boss cipő a vezető cipőgyártótól elérhető az ecipo.hu oldalon
Az elmúlt években a márka szinte teljesen megújult. Manapság már nem csak a Hugo Boss brand alatt találhatjuk meg termékeit, hanem külön is kaphatóak Hugo, illetve Boss név alatt futó cipők és ruhák. A Boss márkanév alatt kifejezetten gyerekek és kamaszok számára is találhatóak termékek, amíg a Hugo a klasszikus mellett a lezserebb stílusosság modelljeit képviseli. Ez a változás elhozta azt, hogy a Hugo Boss termékeket végre nem csak a prémium üzleti öltözködéssel azonosítják. Ezáltal jóval vonzóbbá vált a fiatalabb korosztály számára is. Az ecipo.hu oldalon egyaránt találkozhatunk a Boss cipők és kiegészítők, valamint a Hugo termékek képviselőivel is.
Hugo Boss cipők – prémiummárka széles kínálata az Ecipo.hu üzletben
A Hugo Boss lábbeli maximálisan garantálja a prémiumminőségű anyagok használatát, ötvözve a megkérdőjelezhetetlen stílusos eleganciával immáron több, mint egy évszázada. Jellegzetes cipői és ruhái hűen tükrözik a méltán híres európai divat krémjét, ezáltal nem csak üzletemberek, de az eleganciát kedvelő nők és fiatalok körében is abszolút népszerűségnek örvend. Az Ecipo.hu oldalán kiemelt helyet kapnak a női és férfi Boss cipők mellett a márka kiegészítői is. Igaz, régen abszolút az üzleties eleganciával párosították a márkát, viszont napjainkban már bőven akad a kínálatban fiatalos trendkövető fazon is, nem csak a férfiak számára.
Boss cipők és kiegészítők – gyakran ismételt kérdések
Hogyan válasszuk ki a Hugo Boss cipő méretét?
Úgy, ahogyan bármely más cipővel tennénk. Elegánsabb, például oxford cipők esetében figyeljünk oda a lábfej szélességünkre.
Hogyan viseljük a Hugo Boss cipőket?
A Hugo Boss ma már egyaránt kínál sportos, lezser és urbanista stílusú lábbeliket is. Ezért nem csak kizárólag az elegáns vonalat képviseli már. Vagyis rajunk múlik, milyen alkalomra választunk.
/mokaszin-boss-noel-50568700-fekete-0000306221420.jpg)
/sportcipok-boss-levon-50565137-sotetkek-0000306232143.jpg)
/felcipo-boss-tayil-monk-50568808-fekete-0000306221598.jpg)
/mokaszin-boss-sienne-50568763-bezs-0000306221482.jpg)
/laptoptaska-boss-new-crosstown-50541864-fekete-0000306230002.jpg)
/lords-boss-sienne-50573418-bezs-0000306222380.jpg)
/sportcipok-boss-vinston-50568945-bezs-0000306221758.jpg)
/sportcipok-boss-parkour-l-50573554-sotetkek-0000306230958.jpg)
/mokaszin-boss-noel-50568700-sotetkek-0000306221413.jpg)
/sportcipok-boss-bulton-50568773-fekete-0000306220409.jpg)
/mokaszin-boss-sienne-50568763-sotetbarna-0000306221475.jpg)
/sportcipok-boss-titanium-50568928-sotetkek-0000306221673.jpg)
/sportcipok-boss-titanium-50568928-szurke-0000306221697.jpg)
/mokaszin-boss-sienne-50568763-sotetkek-0000306221543.jpg)
/mokaszin-boss-sienne-50536173-sotetbarna-0000306221130.jpg)
/mokaszin-boss-hedley-50568771-sotetkek-0000306221512.jpg)
/felcipo-boss-tayil-50568800-fekete-0000306221604.jpg)
/sportcipok-boss-nitan-50568486-fekete-0000306220294.jpg)
/mokaszin-boss-hedley-50568771-bezs-0000306221536.jpg)
/bokacsizma-boss-dressletic-50545071-barna-0000305425850.jpg)
/sportcipok-boss-titanium-runn-50498245-black-001-0000303622978.jpg)
/mokaszin-boss-hedley-50568771-sotetbarna-0000306221529.jpg)
/felcipo-boss-sienne-50548119-sotetkek-0000306221178.jpg)
/bokacsizma-boss-dressletic-50549658-fekete-0000305486417.jpg)
/lords-boss-sienne-50573418-barna-0000306222397.jpg)
/sportcipok-boss-nitan-50568501-fekete-0000306220379.jpg)
/bakancs-boss-julyo-50552581-fekete-0000305486776.jpg)
/felcipo-boss-tayil-50568786-sotetbarna-0000306221611.jpg)
/felcipo-boss-tayil-50568786-sotetkek-0000306221628.jpg)
/felcipo-boss-sienne-50548119-sotetbarna-0000306221154.jpg)
/mokaszin-boss-lycia-50568643-barna-0000306222274.jpg)
/bokacsizma-boss-tayil-50548229-bezs-0000305426093.jpg)
/lords-boss-jadey-50568591-barna-0000306222281.jpg)
/lords-boss-jadey-50568591-sotet-bezs-0000306222267.jpg)
/sportcipok-boss-titanium-50568928-fekete-0000306220416.jpg)
/bokacsizma-boss-kope-50548076-barna-0000305425959.jpg)
/felcipo-boss-fosca-50568695-barna-0000306222540.jpg)
/mokaszin-boss-noel-50568700-sotetbarna-0000306221406.jpg)
/bakancs-boss-calev-50552515-sotetkek-0000305487308.jpg)
/bokacsizma-boss-dressletic-50545071-barna-0000305425874.jpg)
/felcipo-boss-fosca-50568695-vilagos-bezs-0000306222533.jpg)
/felcipo-boss-lycia-50568643-sotet-bezs-0000306222243.jpg)
/bokacsizma-boss-calev-50552528-zold-0000305486578.jpg)
/sportcipok-boss-brenta-50536645-barna-0000305429032.jpg)
/sportcipok-boss-parkour-l-50568574-fekete-0000306220355.jpg)
/bokacsizma-boss-niara-50548781-barna-0000305428196.jpg)
/bokacsizma-boss-niara-50548781-bezs-0000305428202.jpg)
/bokacsizma-boss-kope-50548076-sotetkek-0000305425966.jpg)
/bokacsizma-boss-kope-50548076-barna-0000305425973.jpg)
/sportcipok-boss-parkour-l-50568929-fekete-0000306220386.jpg)
/sportcipok-boss-kieran-50568536-fekete-0000306221390.jpg)
/taska-boss-50574771-sotetzold-0000306221888.jpg)
/bokacsizma-boss-kope-50548076-fekete-0000305427601.jpg)
/bokacsizma-boss-julyo-50552572-barna-0000305486752.jpg)
/taska-boss-50563229-fekete-0000306222144.jpg)
/sportcipok-boss-nitan-50568486-zold-0000306221352.jpg)
/sportcipok-boss-brenta-50568884-bezs-0000306222250.jpg)
/nadragszij-boss-50529609-fekete-0000306229891.jpg)
/sportcipok-boss-vinston-50568951-sotetbarna-0000306221741.jpg)
/sportcipok-boss-solenne-50575226-barna-0000306222236.jpg)
/sportcipok-boss-kieran-50567947-bezs-0000306221291.jpg)
/sportcipok-boss-kieran-50554795-fekete-0000305432278.jpg)
/smink-taska-boss-ray-50548020-fekete-0000305426901.jpg)
/sportcipok-boss-j52806-s-feher-0000305958310.jpg)
/sportcipok-boss-gabry-50553055-feher-0000305672117.jpg)
/felcipo-boss-tayil-50568800-sotetbarna-0000306221581.jpg)
/sportcipok-boss-clint-50542538-feher-0000304954146.jpg)
/sportcipok-boss-b-icon-50548358-bezs-0000305429254.jpg)
/sportcipok-boss-kieran-50548699-fekete-0000305426161.jpg)
/sportcipok-boss-careton-50552888-barna-0000305486936.jpg)
/bakancs-boss-calev-50552548-fekete-0000305486622.jpg)
/sportcipok-boss-kieran-50548716-fekete-0000305432285.jpg)