Unisex
Unisex cipő – könnyedség és kényelem
A divat egy olyan terület, ahol a sztereotípiákat folyamatosan megtörik, átlépik a határokat és új irányokat határoznak meg. Régen világosan megosztották, hogy mi nő és mi férfi. A kifutók, amelyeken a modellek végigsétáltak, tele voltak részrehajlóan kizárólag a női nemhez köthető ruhákkal, azaz szoknyákkal, magassarkúkkal és a nőiesség egyéb egyoldalú attribútumaival. A göncök főleg világos árnyalatokban és rózsaszínben pompáztak, amely – szintén sztereotip módon – ugyancsak a nőkhöz kötődik. A modellek hosszú hajúak voltak, és általában a szépséget mutatták be. Ezzel szemben a férfi kifutók valóban férfias stilizációkat reprezentáltak, öltönyök, ingek, öltönycipők vagy jazz cipők felvonultatásával, a sötét színeket és a kéket előtérbe tolva – óriási kontraszt érzetet keltve a női szekció után. A változás a 20. század elején, egészen pontosan 1915-ben ment végbe azzal, hogy a divatvilágban megjelent egy tervező, aki hamarosan ikonná vált, ő volt Coco Chanel. A francia nő először törte meg a női sztereotípiát azzal, hogy egyszerű és sportos ruhákat vezetett be kollekciójába, a ruhákat pedig megfosztotta a dekorációtól és jelentősen lerövidítette. A Coco Chanel ruhák már nem jelenítik meg olyan nyilvánvaló módon a nőiesség jellemzőit, így nagyobb kényelmet és szabadságot biztosítanak viselőiknek, csakúgy, mint az unisex cipők. Amennyiben te is nagyobb szabadság élményre vágysz, csekkold az Ecipo.hu unisex cipő kínálatát.
Unisex cipő – kötelező utcai viselet
És hogyan néz ki az unisex divat a kifutókon kívül? Ez megnyilvánul például abban, hogy a nők és a férfiak ugyanazokat a ruhákat viselik, például bő pólót, fekete nadrágot és ugyanazt az unisex sportcipő kalibert, például egy Converset, amely a legjobb példa az unisex cipőmárkára. A klasszikus és az összes Chuck Taylor modellhez társuló modell női és férfi stilizációkban egyaránt látható. A mindkét nem képviselői által kedvelt modellek közé tartozik még az elmúlt szezonban nagy népszerűségnek örvendő Adidas unisex cipő, az All Star modell, vagy a visszatérő Adidas Gazelle. Jellegzetes, a nemek közötti felosztást gyűlölő lábbeli modellek a Vans Authentic vagy a Vans Classic Slip-On, illetve az elmúlt szezonokban a Vans Old Skool is. Egy másik példa a Reebok Classic Leather modellje, általában fekete vagy fehér színben. Az azonos lábbelit viselni vágyó párok által kedvelt Nike unisex cipő modell a Nike Air Force 1. Különösen fehérben. Egy másik példa a Nike Cortez modell, amely a Forrest Gump premierje után nyerte el népszerűségét, és most ismét meghódítja a városi divat szerelmeseinek szívét.
Unisex sportcipő – kocogáshoz, sétához és randevúzáshoz
Sok pár szeret hasonló vagy azonos dolgokba öltözni – pulóverekbe, pólókba, egymáshoz passzoló göncökbe vagy egymáshoz passzoló stilizációkba. Az unisex sportcipő modelleknél lehetőség van a kedveseddel megegyező lábbeli viselésére is. A páros cipők tökéletes megoldást jelentenek minden szerelmes számára, a nagy méretválaszték pedig minden bizonnyal lehetővé teszi, hogy mindketten megtaláljátok a megfelelő cipőt magatoknak. Az Ecipo.hu támogatja a szerelmeteket.
Unisex – gyakran ismételt kérdések
Unisex cipő – mit jelent?
Az „unisex” kifejezés olyan termékeket jelöl, amelyeket nőknek és férfiaknak egyaránt ajánlanak, ezért nem tesznek különbséget a nemek között. Maga a szó két szó összetétele – uni = united (jelentése: univerzális) és sex = gender (jelentése: nem). Az ilyen típusú lábbelit tehát, a nők és a férfiak egyaránt hordhatják.
Mikor a legjobb választás az unisex cipő?
Ha szeretnéd elmosni a férfiség és nőiség közötti határokat, és szeretnétek ikercipőben pompázni a tökéletes páros stilizáció megalkotásához.
/sportcipok-adidas-grand-court-00s-jp5893-zold-0000304473234.jpg)
/sportcipok-adidas-breaknet-3-0-jr3547-feher-0000305633941.jpg)
/tornacipo-palladium-pampahi-htggum-74988-008-m-fekete-0000306474888.jpg)
/sportcipok-adidas-treziod-2-0-ih3801-feher-0000304470233.jpg)
/loaferek-dr-martens-adrian-tassel-dm14573601-bordo-0000306477872.jpg)
/teniszcipo-vans-sk8-mid-reissue-v-vn00018w6bt-fekete-0000199344282.jpg)
/teniszcipo-vans-sk8-mid-reissue-v-vn00018t6bt1-fekete-0000206953285.jpg)
/sportcipo-new-balance-mr530aa-bezs.jpg)
/lords-vans-skate-loafer-vn000vaqbka1-fekete-0000305870643.jpg)
/edzotermi-cipok-adidas-dropset-control-jq1448-fekete-0000305983787.jpg)
/sportcipok-adidas-gazelle-jp7124-kek-0000304471278.jpg)
/sportcipok-asics-skyhand-og-1203a451-sarga-0000306008878.jpg)
/tornacipo-converse-chuck-taylor-all-star-hi-m3310-23-m-fekete-0000305004161.jpg)
/teniszcipo-vans-mte-sk8-hi-waterproof-insulated-vn000daqbka1-fekete-0000305656230.jpg)
/bakancs-adidas-terrex-ax4r-if6525-fekete-0000304036323.jpg)
/teniszcipo-converse-sport-casual-a10547c-001-fekete-0000304944901.jpg)
/bakancs-palladium-pampa-sp20-cuff-wp-76835-008-m-black-black-1.jpg)
/tornacipo-palladium-pampahi-htggum-74988-006-m-szurke-0000306474840.jpg)
/tornacipo-palladium-acecity-shelchukka-79131-345-m-sotetzold-0000306474703.jpg)
/bakancs-palladium-mono-chrome-73089-001-m-black.jpg)
/teniszcipo-vans-sk8-hi-vn000ts9bj4-fekete-0000199256448.jpg)
/sportcipok-new-balance-mr530ewb-munsell-white-0000304041464.jpg)
/bakancs-timberland-euro-sprint-a1nju-tb0a1nju2311-sarga-0000199920714.jpg)
/bakancs-cat-footwear-colorado-2-0-p110427-barna-0000301119234.jpg)
/bakancs-dr-martens-jadon-15265001-black.jpg)
/teniszcipo-vans-old-skool-vn000z90cj71-feher-0000306393967.jpg)
/tornacipo-palladium-pampahi-htggum-74988-212-m-barna-0000306474871.jpg)
/sportcipok-adidas-ultimashow-2-0-jh6102-fekete-0000304619212.jpg)
/hotaposo-emu-australia-wallaby-lo-k10102-charcoal-anthracite-0000041445150.jpg)
/tornacipo-palladium-pampahi-htggum-74988-219-m-vilagos-bezs-0000306474864.jpg)
/sportcipok-adidas-midcity-low-ig7057-fekete-0000303912505.jpg)
/sportcipok-adidas-hoops-4-0-mid-shoes-ki6379-zold-0000306202115.jpg)
/papucs-crocs-classic-cozzy-slipper-209386-fekete-0000304956461.jpg)
/teniszcipo-vans-skate-old-skool-36-vn000d5r1oj1-fekete-0000305870155.jpg)
/tornacipo-converse-chuck-taylor-all-star-hi-3j231-fekete-0000191833463.jpg)
/bakancs-adidas-terrex-trailmaker-2-rain-rdy-ih2883-szurke-0000304738463.jpg)
/bakancs-palladium-73089-291-m-barna-0000306474727.jpg)
/teniszcipo-vans-mte-sk8-hi-waterproof-insulated-vn000daqn1z1-narancssarga-0000305657374.jpg)
/teniszcipo-vans-old-skool-vn000d7zfpb1-zold-0000305870353.jpg)
/sportcipok-new-balance-pt800tb3-fekete-0000303254520.jpg)
/tornacipo-palladium-acecity-shelchukka-79131-272-m-vilagosszurke-0000306474697.jpg)
/sportcipok-new-balance-u9060wht-bezs-0000304479212.jpg)
/bakancs-dr-martens-1460-smooth-11822006-black.jpg)
/bakancs-dr-martens-101-ys-26230001-black.jpg)
/papucs-the-north-face-youth-base-camp-slide-iii-nf0a4oavkx7-020-tnf-black-tnf-black-0000302675081.jpg)
/bakancs-palladium-mono-chrome-73089-089-m-szurke-0000305532343.jpg)
/bakancs-adidas-terrex-ax4r-mid-rain-rdy-if6517-fekete-0000304161643.jpg)
/teniszcipo-vans-old-skool-vn000z9002y1-bordo-0000306393943.jpg)
/gumicsizma-hunter-orginal-kids-gloss-jft6000rgl-fekete-0000197689606.jpg)
/tornacipo-palladium-palla-ace-chukka-79142-291-m-sotetbarna-0000306474758.jpg)
/tornacipo-cariuma-oca-100204b01w080-fekete-0000305579379.jpg)
/sportcipok-puma-brasil-the-neverworn-v-401643-01-sarga-0000304560354.jpg)
/bakancs-dr-martens-1461-11838001-fekete-0000209101645.jpg)
/kosarlabda-cipok-adidas-rapid-court-mid-jr0191-szurke-0000304473326.jpg)
/sportcipok-adidas-duramo-sl-ih3592-fekete-0000304502590.jpg)
/bakancs-cat-footwear-colorado-2-0-p110428-barna-0000301119241.jpg)
/sportcipok-ea7-emporio-armani-7x000663-af23619-mz203-ezust-0000305910202.jpg)
/papucs-adidas-adilette-lite-fu7592-grethr-ftwwht-grethr.jpg)
/papucs-adidas-adilette-shower-gz5920-legend-ink-cloud-white-legend-ink-0000209031577.jpg)
/sportcipok-adidas-adistar-control-3-hq2721-feher-0000306066885.jpg)
/loaferek-dr-martens-adrian-14573001-fekete-0000303781743.jpg)
/sportcipo-new-balance-mr530ema-feher.jpg)
/sportcipok-palladium-pallacup-flame-og-74484-008-m-fekete-0000305532473.jpg)
/bakancs-palladium-pampa-zip-lth-ess-76888-008-m-black.jpg)
/sportcipok-adidas-zx-500-rs-la1638-bordo-0000306064164.jpg)
/sportcipok-adidas-hoops-4-0-mid-shoes-ki6375-kek-0000306202245.jpg)
/papucs-adidas-adilette-lite-slides-fu8299-conavy-ftwwht-conavy.jpg)
/sportcipok-adidas-vl-court-3-0-k-id9062-feher-5907964058571.jpg)
/sportcipok-saucony-s70851-3-feher-0000304770203.jpg)
/bakancs-palladium-mono-chrome-73089-325-m-olive-night-1.jpg)
/tornacipo-palladium-palla-ace-chukka-79142-308-m-zold-0000306474741.jpg)
/teniszcipo-vans-skate-old-skool-36-vn000d5rba21-fekete-0000305870162.jpg)
/bakancs-adidas-terrex-ax4s-ih2875-fekete-0000304523199.jpg)
/papucs-birkenstock-arizona-birko-flor-0051793-fekete-0000198528737.jpg)
/bakancs-palladium-pampa-zip-lth-ess-76888-248-m-bison.jpg)