Toms
Toms espadrilles nőknek – kényelmes nyári alkalmi cipők nadrágokhoz és ruhákhoz
A 2006-ban alapított Toms jóval több, mint egy cipőmárka. A brand tökéletes ötvözete a segítőkész ötleteknek és a szerethető divatnak. Az alapító, Blake Mycoskie egy argentínai utazása során szembesült azzal, hogy a szegénységben élő gyermekek sok esetben még cipővel sem rendelkeznek. Hazaérve úgy érezte, hogy tennie kell valamit, amivel segíthet a rászoruló gyermekeken. Ekkor állt elő azzal a fantasztikus ötlettel, hogy létrehoz egy cipőmárkát, és minden egyes megvásárolt darab után egy új pár lábbelit juttat el a rászorulóknak. Az elképzelés olyan jól működik, hogy mára már több millió cipőt osztott szét a márka a szegényebb országokban. Ez a „One for One” mozgalom. Szóval a márka azzal a céllal jött létre, hogy segítsen a rászorulókon. Nemcsak a jótékonyság fontos a Toms számára, hanem az is, hogy az általa gyártott termékek kiváló minőséget képviseljenek. Minden egyes Toms cipő kiváló minőségű alapanyagokból, megbízható gyártási technológiával készül. Továbbá a kialakításuknak köszönhetően maximális kényelmet biztosítanak a viselőjük számára. A kínálat rendkívül széles, így mindenki könnyen megtalálja a számára ideális változatot. Például a Toms női cipők közül a Toms espadrilles nőknek, tehát a női espadrilles kényelmes nyári lábbeli nadrágokhoz és ruhákhoz egyaránt.
Férfi Toms – fedezze fel a kiváló minőségű kényelmes cipők kollekcióját
Természetesen mindenkire gondol a Toms, szóval a nők mellett a férfiaknak is kedvez a márka, hiszen kiváló minőségű férfi Toms is található a kínálatban. Érdemes felfedezni a kiváló minőségű kényelmes cipők kollekcióját. Toms cipő, Toms espadrilles és Toms szandál egyaránt található a kínálatban, így mindenki egyszerűen megtalálhatja azt a változatot, amire éppen szüksége van. Minden egyes Toms lábbeli a kimagasló minőségnek köszönhetően hosszú éveken át megállja a helyét, mindennapos viseletként is jól teljesítenek.
Toms cipők nőknek és férfiaknak – prémium modellek széles választéka az Ecipo.hu oldalon
A különleges márka népszerűsége évről évre nő, amelyhez hozzájárul a kiváló minőség, a különleges dizájn és a lenyűgöző kényelem. A közkedvelt Toms márka kínálatában találhatóak espadrillesek, papucsok, szandálok, félcipők, csizmák és hócipők egyaránt. Dizájn tekintetében is rendkívül széles a választék, hiszen letisztult és egyszerű, valamint színes és feltűnő változatok is találhatóak a kínálatban. A merészebb darabok minden öltözéket feldobnak, segítségükkel könnyen csempészhető némi vidámság a mindennapokba. Minden egyes Toms lábbelire időtálló minőség, szuper kényelem és különleges dizájn jellemző. A prémium modellek széles választéka megtalálható az Ecipo.hu oldalon. Minden tudatos vásárló ruhatárában ott a helye ezeknek a termékeknek, hiszen a vásárlásukkal jó ügyet lehet szolgálni.
Toms cipők – gyakran ismételt kérdések
Toms – melyik méret?
Mint márkánál, a Toms cipők esetében is érdemes figyelembe venni az adott márkához tartozó mérettáblázatot. A Toms méretezés, illetve mérettáblázat megbízható segítséget nyújt a tökéletes méret megtalálásához.
Toms – hol lehet beszerezni?
A Toms márka széles kínálata megtalálható az Ecipo.hu oldalon, ahol csupán néhány kattintással egyszerűen kiválasztható az ideális darab. Továbbá a vásárlási folyamat is gyors és egyszerű. Ezek a lábbelik tökéletes választásnak bizonyulnak azok számára, akik valami különlegesre vágynak, valamint fontos nekik a kifinomult minőség és a maximális kényelem a mindennapok során.
/12_PL.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-10020656-natural-0000303520939.jpg)
/espadrilles-toms-valencia-10019795-black-canvas-0000303520748.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10020688-szurke-0000305814050.jpg)
/espadrilles-toms-valencia-10023059-bezs-0000305814296.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10020695-bezs-0000305814036.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10020704-kek-0000305814043.jpg)
/espadrilles-toms-carolina-10020990-fekete-0000305814180.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10023243-sotetkek-0000305814340.jpg)
/espadrilles-toms-carolina-10021879-feher-0000304895937.jpg)
/espadrilles-toms-carolina-lace-up-10023047-bezs-0000305814265.jpg)
/espadrilles-toms-valencia-10021921-arany-0000305814173.jpg)
/espadrilles-toms-carolina-10021856-fekete-0000304895883.jpg)
/espadrilles-toms-toms-alp-rope-2-0-10019866-drizzle-grey-0000303520724.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10020708-sotetkek-0000304895678.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10023242-bezs-0000305814333.jpg)
/espadrilles-toms-carolina-lace-up-10023062-bezs-0000305814302.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10019875-black-0000303520717.jpg)
/espadrilles-toms-carolina-10020991-vilagos-bezs-0000305814197.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10023043-rozsaszin-0000305814241.jpg)
/balerina-toms-alpargata-ballet-10023042-bezs-0000305814289.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10020687-fekete-0000305814029.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10020859-vilagoszold-0000305814166.jpg)
/espadrilles-toms-valencia-10019820-white-0000303520731.jpg)
/espadrilles-toms-valencia-10023045-bezs-0000305814258.jpg)
/teniszcipo-toms-alpargata-10017739-feher-0000300610404.jpg)
/teniszcipo-toms-kameron-10020720-szurke-0000305814098.jpg)
/teniszcipo-toms-verona-slip-on-10021859-rozsaszin-0000304895357.jpg)
/espadrilles-toms-alpargata-rope-2-0-10019870-sotetkek-0000305814012.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-classic-10020785-fekete-0000305814081.jpg)
/balerina-toms-alpargata-ballet-10023023-vilagos-rozsaszin-0000305814234.jpg)
/espadrilles-toms-valencia-10023057-bezs-0000305814326.jpg)
/espadrilles-toms-carolina-10020711-bezs-0000304895685.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-classic-10020790-sotetkek-0000305814128.jpg)
/espadrilles-toms-valencia-10023063-vilagoskek-0000305814319.jpg)
/teniszcipo-toms-alpargata-10017741-szurke-0000303002589.jpg)
/espadrilles-toms-valencia-10019795-fekete-0000304895616.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-classic-10020784-fekete-0000305814074.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-classic-10020787-sotetkek-0000305814104.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-classic-10020783-fekete-0000305814067.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-10018736-natural-undyed-0000303520670.jpg)
/felcipo-toms-kameron-slip-on-10023115-bezs-0000305814364.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-classic-10020786-szurke-0000303520885.jpg)
/teniszcipo-toms-kameron-slip-on-10023111-fekete-0000305814357.jpg)
/papucs-toms-mae-crossover-10021986-fekete-0000304896224.jpg)
/szandal-toms-darya-10021950-ekru-0000304896064.jpg)
/papucs-toms-danilo-10022033-bezs-0000304895777.jpg)
/papucs-toms-danilo-10022037-barna-0000304895784.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-10020879-khaki-0000305814135.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-10020888-szurke-0000305814142.jpg)
/felcipo-toms-10020792-fekete-0000305814159.jpg)
/balerina-toms-bianca-10022000-bezs-0000304895265.jpg)
/papucs-toms-mae-crossover-10021974-barna-0000304896125.jpg)
/papucs-toms-jade-10022001-fekete-0000304895746.jpg)
/papucs-toms-10021991-ezust-0000304896248.jpg)
/papucs-toms-mae-crossover-10021975-fekete-0000304896149.jpg)
/espadrilles-toms-darya-10021963-ezust-0000304896101.jpg)
/espadrilles-toms-abby-slide-10021981-narancssarga-0000304896194.jpg)
/espadrilles-toms-majorca-strappy-10021951-piros-0000304896071.jpg)
/espadrilles-toms-santiago-mule-10021880-fekete-0000304895944.jpg)
/espadrilles-toms-abby-slide-10021978-fekete-0000304896187.jpg)
/espadrilles-toms-abby-10021992-fekete-0000304896255.jpg)
/espadrilles-toms-diana-10021961-fekete-0000304896095.jpg)
/espadrilles-toms-diana-10021152-bezs-0000304895739.jpg)
/balerina-toms-bianca-10021474-fekete-0000304895241.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-10016254-black-moroccan-crochet.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-classic-10023032-rozsaszin-0000305814272.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-10016241-natural-moroccan.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-classic-10021935-piros-0000304895524.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-10017719-bezs-0000304894381.jpg)
/espadrilles-toms-abby-10020768-ekru-0000303521028.jpg)
/felcipo-toms-alpargata-plus-10021745-ezust-0000304895838.jpg)
/espadrilles-toms-abby-10020814-fekete-0000303521059.jpg)