Plein Sport

Termékek: 145 ·

Plein Sport – a márka rendkívüli története

A Plein Sport lényegében a Plein divat cégcsoport egyik ágazata, amely a világ egyik vezető divatmárkájának számít. A története pedig igazán izgalmas és kalandos, pont annyira mint amennyire a mögötte álló német tervező Philipp Plein gondolatai és elképzelései. A tervező ugyanis eleinte egyáltalán nem tervezett belépni a divat világába. A kétezres évek elején az édesapja kölcsönéből indította el első vállalkozását, ami meglepő módon kisállat bútorokat és később mű krokodil bőr berakásos bútorokat árult. Ezek a tárgyak valamiért annyira jól mentek, hogy egészen jelentős bevételre tett vele szert a tervező. Az, hogy köze lett a divathoz pedig pont egy enteriőr berendezésének a felkérésekor történt. Amikor is a tervező kistáskákat csináltatott az általa forgalmazott bőrből. Kvázi így szerette volna bemutatni a bútorokhoz használt bőrválasztékot. A táskákat mindet el is adta. Ezen kívül kutyapórázokat, és kristálykövekkel kirakott katonai kabátokat is árult. Na de, hogy lépett végleg a divatiparba? Egyszerűen rájött arra, hogy a vásárlóknak szüksége van a különlegességre, sőt a szemtelen darabokra. Phillip Plein tökéletes megtestesítője annak, amit a magas szintű divatházak megvetnek. Divatbemutatói inkább hasonlítanak egy illegális rave bulihoz, elképesztő összegeket költve a show-élményre. Ruhái és kiegészítői futurisztikusak, merészek és egy cseppet sem szokványosak. Amíg a legtöbb elit márka inkább az eleganciát és a stílusosságot vette górcső alá, Plein divatvilága a lázadó sikk és a forradalmi jövőkép egyik szimbóluma. Philipp Plein Sport divatja pedig pontosan erről szól. A különféle sport kiegészítők és cipők szemtelenül dobják az arcunkba a jövőt, és a különleges hatású formaterveket.

Plein Sport – prémium sportcipők és kiegészítők

A Plein Sport olyan anyagokat, és formaterveket használ, amely nem téveszthető össze egyetlen más sportmárkával is. Amíg az Adidas vagy a Nike a jól bevált formációknál marad, és maximum csak néha – egy-egy kollekción belül – rukkol elő a különlegesen extravagáns megjelenéssel, addig a Plein Sport cipő modelljei és kiegészítője hasítanak a futurisztikus megjelenéssel. Gyakorlatilag nem létezik olyan kiegészítője, amely ne a jövőt és a legmodernebb technológiai megoldásokat hordoznák magukban. Ez pedig igaz még egy egyszerű Plein Sport tornacipő modellre is. A Plein Sport nem is véletlenül számít luxus márkának, hiszen az árai is ezt mutatják. Ugyanakkor az árért valódi minőséget is kapunk. Ezért akinek fontos a rendkívüli minőség azok számára izgalmas lehet a Plein Sport kínálatából válogatni. Ez igaz a Plein Sport férfi cipő, és női lábbeli modellekre is egyaránt.

Plein Sport tornacipő – sportcipő egy jól ismert tervezőtől

A Plein Sport cipői egytől egyig kiváló minőségű lábbeliket gyárt. Ezek pedig olyan modern küllemet kaptak, amely teljes mértékben meghatározza a márka cipőinek kinézetét. Ha egy Plein Sport cipőben jelenünk meg akárcsak a városban, akkor garantált, hogy szinte minden szem ránk szegeződik majd. A Plein Sport női cipők, tornacipők és sportcipők ugyanis igazán feltűnőek mégsem annyira, hogy azok túllépjenek az ízlésességen.

Plein Sport – gyakran ismételt kérdések

Plein Sport – mi ez a márka?

A német eredetű márkát Phillip Plein hozta létre, aki a sport ruházat mellett számos más kategóriában is kiemelkedő márkákat indított. Minőségében és egyediségben a luxus márkák között szerepel. Még egy szimpla sapka Plein Sport stílusban is rendkívül impozáns megjelenéssel rendelkezik.

Plein Sport – hogyan válasszuk ki a cipő méretét?

A saját méretünkhöz mérten válasszunk megfelelő Philipp Plein sportcipő modellt. Ugyanakkor a lábfej szélességét érdemes megmérnünk, ha nem akarjuk, hogy az túl szűk legyen.