Just Cavalli
Just Cavalli – mi a története ennek a neves cégnek?
Roberto Cavalli 1940-ben látta meg a napvilágos az olasz Firenzében. Mivel az apja szabó volt, a nagyapja pedig festő így nem is volt kérdéses, hogy a kis Roberto merre folytatja tovább a tanulmányait. A művészeti iskolát választotta ahol elsajátította a textilfestést. Ezek után szinte egyértelmű, hogy a karrierje is a divattervezés felé fordult. A fiatal tervező már korán beleszeretett a különféle állatmintás anyagokba. Nem is véletlenül hangoztatta, hogy Istennél nincs nagyobb tervező, ő csak mindent lemásol onnan. Ez pedig annyiból igaz is, hogy amikor a hatvanas években megalapította az első divatcégét már a hetvenes években előrukkolt azzal a szabadalommal, ami világhírűvé tette a Cavalli ruhákat. Ez pedig nem mást volt, mint a nyomtatott bőr. Ugyanis a tervező két dologért volt oda: a farmeranyagért és az állatmintákért. Addig pedig nem is nyugodott, amíg valamilyen módon nem volt képes a bőrre állatmintákat varázsolni olyan módon, hogy ahhoz ne kelljen az adott állatokat megölni. Vagyis például a marhabőrre nyomtatott kígyóminta, vagy épp zebraminta az ő találmánya volt. A Cavalli márka mára az egyik leghíresebb márkának számít. A cégcsoport többféle almárka név alatt futtatja egyedi tervezésű ruháit és cipőit, amelynek egyik ága a Just Cavalli. A Just Cavalli a Roberto Cavalli márka első almárkája. Követi azt a kifinomult olasz dizájnt, amit az eredeti márka elkezdett azonban már ez a fiatal korosztálynak szóló, modern módon történik. Amíg a Roberto Cavalli a klasszikus vonalak híve, a Just Cavalli a fiatalok ízlésvilágát kombinálja finoman a klasszikus stílusossággal. Egyébként az olasz divattervezés atyjának modelljei a mai napig gyakran merítenek az állatmintákból. Számtalan Just Cavalli női cipő készül a mai napig kígyómintával, tigriscsíkokkal vagy ocelot pöttyökkel.
Just Cavalli – női és férfi cipők a legigényesebb vásárlóknak
A Just Cavalli almárkát, a Roberto Cavalli első bővítésének tekinthetjük. Annak a korosztálynak szól, akik imádják az eleganciát, viszont a modern letisztultságot és stílusvilágot sem vetik meg. A Just Cavalli cipők és ruhák tökéletes elegyei mind a kettőnek. Nem csak prémium minőséget kapunk általuk, de az olasz dizájn legjavát méghozzá abszolút 21. századi módon. A különféle stílusú cipők között egyaránt megtalálhatjuk a sportos fazonokat például Just Cavalli sneakerek modelljeiből, sportcipőkből és nyári félcipőkből. Ugyanakkor az olasz elegancia is bőven képviselteti magát a különféle elegáns férfi és női lábbeliknél.
A Just Cavalli márkás cipők és kiegészítők már elérhetőek az ecipo.hu-n
Mint luxus márka, a Cavalli brand modelljei nem találhatóak meg akárhol. Kevés üzlet értékesíti őket. Pontosan emiatt csak a minőségi cipőket árusító webáruházakban kaphatóak. Az ecipo.hu oldala pontosan ilyen. Kizárólag minőségi lábbeliket kínál a világ minden tájáról, a legismertebb márkákból. Méghozzá különféle árfekvésekben. A Just Cavalli márkától is a legtrendibb modelleket találjuk meg garantált eredetiségükben, legyen az Just Cavalli férfi cipő, vagy női cipő.
Csak Cavalli cipők és kiegészítők – gyakran ismételt kérdések
Just Cavalli – mi ez a márka?
A Firenzéből indult márkát Roberto Cavalli alapította mint a Roberto Cavalli márka első almárkáját. A Just Cavalli képviseli az eredeti klasszikus vonalat, ám ez főleg a fiatal modern generációnak szól már.
Just Cavalli – hol vehetünk cipőket és kiegészítőket belőle?
Az ecipo.hu oldalán a legtrendibb kínálat található a Just Cavalli modellekből. Ezeket ráadásul gyakran hatalmas árengedményekkel vásárolhatjuk meg. Ezért érdemes bizonyos időközönként felkeresni az ecipo.hu oldalát.
/12_PL.jpg)
/szandal-just-cavalli-80ra3s40-zse55-fekete-0000306046191.jpg)
/papucs-just-cavalli-80qa3sz3-zse54-fekete-0000306045651.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s82-zpb95-barna-0000306045965.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s80-zse60-fekete-0000306045927.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s61-zse42-barna-0000306046269.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s83-zse38-fekete-0000306045941.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s80-zse60-bezs-0000306045903.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3sz1-zse51-feher-0000306046122.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3sz1-zse50-lila-0000306046146.jpg)
/szandal-just-cavalli-80ra3s26-zse28-fekete-0000306046184.jpg)
/szandal-just-cavalli-80ra3s27-zse44-fekete-0000306046177.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3sz1-zse50-feher-0000306046092.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3sz2-zse53-bezs-0000306046160.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3sz1-zse50-rozsaszin-0000306046115.jpg)
/papucs-just-cavalli-80qa3sz4-zse56-szurke-0000306045668.jpg)
/papucs-just-cavalli-80qa3sz1-zse50-kek-0000306045644.jpg)
/papucs-just-cavalli-80qa3sz1-zse50-kek-0000306045613.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3sz1-zse50-fekete-0000306046153.jpg)
/papucs-just-cavalli-80qa3sz1-zse50-fekete-0000306045675.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s81-zse61-fekete-0000306045880.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s82-zpb95-fekete-0000306045897.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s81-zse61-barna-0000306045873.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3sz2-zse53-barna-0000306046139.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s83-zse38-fekete-0000306045934.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s91-zse36-fekete-0000306045958.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s92-zpb91-fekete-0000306046634.jpg)
/papucs-just-cavalli-80qa3s92-zpb91-fekete-0000306045330.jpg)
/szandal-just-cavalli-80ra3s56-zpb90-fekete-0000306046276.jpg)
/papucs-just-cavalli-80ra3s48-zse42-bezs-0000306046207.jpg)
/balerina-just-cavalli-80ra3s77-zpb92-fekete-0000306046252.jpg)
/balerina-just-cavalli-80ra3s78-zse33-fekete-0000306045910.jpg)
/magassarku-just-cavalli-80ra3s41-zpb93-fekete-0000306046238.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80ra3sj2-zse68-fekete-0000306046603.jpg)
/papucs-just-cavalli-78ra3sz4-fekete-0000304946370.jpg)
/bakancs-just-cavalli-79ra3s93-zsd53-fekete-0000305600813.jpg)
/bakancs-just-cavalli-79ra3s97-zsd64-fekete-0000305600790.jpg)
/bokacsizma-just-cavalli-79ra3s91-zsd61-fekete-0000305600783.jpg)
/bokacsizma-just-cavalli-79ra3s95-zss76-fekete-0000305600837.jpg)
/bakancs-just-cavalli-79ra3s92-zsd48-fekete-0000305600776.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4ba1-zsd90-krem-0000306044845.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bs1-zg426-szines-0000306044777.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bq2-zg427-bezs-0000306044661.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80ra3sl2-zpc05-feher-0000306046023.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bp1-zsd95-feher-0000306044708.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4baf-zsa89-lila-0000306045224.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra5pa6-zsa89-fekete-0000306044623.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bb7-zs766-fekete-0000306045194.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80ra3sm2-zpc07-feher-0000306046054.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80qa3sbd-zpc18-fekete-0000306045507.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bba-zs766-fekete-0000306045286.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4baf-zsa89-szurke-0000306045170.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4ba4-zsa89-fekete-0000306044951.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4ba1-zsd90-fekete-0000306044876.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bp3-zsd95-fekete-0000306044678.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bp3-zsd95-feher-0000306044647.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80qa3sa2-zse70-feher-0000306045439.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4be5-zsd85-fekete-0000306045262.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bd3-zsd84-szurke-0000306045248.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bb9-zsa85-barna-0000306045293.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra4bs1-zg426-szines-0000306044760.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80qa3sm8-zpc23-feher-0000306045637.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80ra3sm3-zpc06-fekete-0000306046108.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80ra3sj1-zse48-feher-0000306046061.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80ra3sm4-zpc10-feher-0000306046078.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80ra3sj1-zse48-fekete-0000306046030.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80qa3sm1-zpc09-fekete-0000306045576.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80qa3sm1-zpc09-feher-0000306045620.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80qa3sm2-zpc24-szines-0000306045378.jpg)
/sportcipok-just-cavalli-80qa3sa2-zse70-fekete-0000306045415.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra5pa6-zsa89-szurke-0000306044630.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra5pd2-zsd84-szurke-0000306044593.jpg)
/taska-just-cavalli-80ra5pl6-zsd84-szurke-0000306044586.jpg)