Termékek: 653

Milyen méretet keresel?

Megjelenítjük az általad kiválasztott méretben elérhető termékeket.

34
35
36
37
38
39
40
41
Verziószám megjelenítése

Vastag sarkú cipő – találd meg a számodra megfelelőt

A vastag sarkú körömcipő stílusos, egyben kényelmes lábbeli, ami a mindennapi mókuskerék hajtásban épp úgy képes helytállni, mint a nívósabb alkalmak, események porondján. Egyetlen pillantás után egyértelművé válhat, ez az a típus, ami kihangsúlyozza viselője nőiességét, lábai szépségét, egyúttal kényezteti a lábfejeket, és nem engedi még csak gondolat szintjén sem felmerülni a kényelmetlenséget. A vastag sarok túl azon, hogy aktuálisan közkedvelt, sőt rajongott megoldás, nagyfokú biztonságot is borítékol. Minden egyes lépés stabilitásról árulkodik. Mert bár néhány régi, romantikus filmprodukció hajlamos azt sugallni, hogy az ide-oda ingó, bizonytalan járás vonzó, ám valójában ez legfeljebb csak rendezői túlzásnak mondható. Arról nem is beszélve, hogy mennyire balesetveszélyes a folyamatos egyensúlyozás és billegés. Hiszen egyetlen rossz lépés elegendő egy kiadós eséshez. Felesleges kockázatot vállalni nem túlságosan megfontolt tett, úgyhogy sokkalta jobb a biztonságra szavazni.

Platformos cipő – nagyszerű választás mindennapi és városi használatra

A platformos cipő, bármennyire is látványos jelenség, elsősorban használatra teremtetett. Nemcsak néha-néha, vagy alkalmanként. Hanem minden áldott nap. Ez, még akkor is komoly teherbírást feltételez, ha nem feltétlenül gyalog jutunk el A-ból B-be. Bár a városi közlekedés során nem egyszer észrevétlenül hagyunk magunk mögött kilométereket. A lényeg, hogy a nagy jövés-menésben egyetlen másodpercig sem mindegy, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben és a lábbelinkben persze. Ha a komfortos viselet alap, minden szinten, akkor sem egy hosszúra nyúló munkanap, sem jó pár kilométer megtétele nem okozhat fej- és lábfájást. A Stiletto sarkú cipő kifejezés hallatán sokan néznek értetlenül: nem csoda, maga az elnevezés ugyan nem gyakori, de egy szemvillanás bőven elegendő ahhoz, hogy a puzzle darabjai a helyükre kerüljenek. S így végül a ködből egy vonzó lábbeli bontakozhat ki.

Alacsony, vastag sarkú cipő – kényelem és komfort

A vastag sarkú cipők nőknek magukban hordozzák a nőiességet. Jó rájuk nézni, de ami ennél is jobb hír: nagyszerű érzés őket viselni. A mindenkori, hiánytalan kényelem képviselői. A komfortos közeg biztosítása a lábak számára nemcsak azért fontos kritérium, mert enélkül a rossz közérzet borítékolható. A lábak egészsége szempontjából sem mindegy, hogy milyen jellemvonásokkal megáldott a lábbeli belsejében létrejövő környezet. Ha a szellőzés ideális, ha elegendő hely áll rendelkezésre, akkor minden rendben. A női vastag sarkú cipő felteszi az i-re a pontot, mert túl a felsorolt előnyökön a vastag sarok ténye is szemrevaló pozitívum, ami stabilitást, ugyanakkor vonzó kisugárzást garantál. Ráadásként a sokak által keresett és kedvelt, kisebb sarkú variációk is könnyedén megvásárolhatóak. Így aki nem kíván élből centimétereket nőni, annak sem kell lemondania a kellemről.

Vastag sarkú cipők – gyakran ismételt kérdések

Milyen tűsarkú lesz megfelelő számomra?

Ami maximális kényelmet biztosít kényelmetlen kompromisszumok nélkül. Bár hajlamosak vagyunk első ránézés, pusztán stílusosság alapján dönteni, de érdemes alaposan körbejárni a praktikusság szempontjait is. Így az elégedettség nem szenvedhet csorbát.

Milyen tűsarkút válasszunk széles lábhoz?

A vastag sarkú modellek tökéletesek ebben az esetben (is). Mivel a lábfejek nincsenek összeszorítva, ezért a komfort érvényre juthat. Miközben a divatos megjelenés mellett sem érdemes elmenni szó nélkül.